Babavárás #10 - Az első 12 hét - testben




Lassan letelik az első 3 hónap, így az elvileg szenvedős és rosszul levős időszak is.  Szerencsére semmi extra tünetem nincs, tudok mozogni, mászkálni, csinálni a dolgomat, még ha fáradékonyabb is vagyok az átlagosnál. Viszont van 1-2 vicces, és kevésbé vicces dolog, amit szeretnék megjegyezni és feljegyezni a magam számára, illetve nektek is. Lássuk, mik ezek! 😊






 Az eddigi bejegyzések:





 
2 dologtól féltem nagyon még a tervezgetés, várakozás idején. Az egyik a hányinger/hányás, a másik pedig, hogy a testalkatom miatt nem fog igazán egyértelműen látszódni a pocakom. Tudom, hogy valakit zavar és takargatja, ahogy tudja, viszont én büszke vagyok erre az állapotra és szeretném, ha másik is látnák a boldogságomat. Nem dicsekvésből, hanem mert hihetetlenül boldog vagyok és most érzem igazán teljesnek az életet. Persze még nagyon az elején tartunk, még fél év, mire valóban itt lesz velünk a gyermekünk, de azért így is közelebb állunk már a tervezett képhez, mint eddig.


Szerencsére a hányinger teljesen elkerült eddig. 3 alkalommal voltam rosszul, mindig az izgalom miatt. Elsőként a doki előtt volt hányingerem, második alkalommal mielőtt elmondtuk anyukáméknak, harmadjára pedig a védőnővel való első találkozás előtt. Ez egyébként nálam amúgy is jellemző dolog, hogy ha izgulok valami miatt, akkor szédelgek vagy hányingerem lesz, szóval ezt sem a terhesség számlájára írom.


A hasam már most, 11 hetesen is láthatóan nagyobb. Aki tudja, mi a helyzet, az már egyértelműen látja, hogy nem a töltött káposzta miatt nézek ki úgy, ahogy, de szerintem lassan ismeretlenek is elgondolkoznak a dolgon, ha rám néznek. Alig várom, hogy még nagyobb legyen, imádni fogom mutogatni. 😊 Szerintem nincsen ennél csodálatosabb dolog.


Kellemetlen tünet nálam a pisilés, mert egyébként akármennyit iszom, normális esetben max. napi 3x látogatom meg ilyen célból a fürdőszobát. Hát mostanában ez óránként, vagy max két óránként történik meg. Nyilván nem elviselhetetlen a dolog, de roppant mód szokatlan nekem, aki amúgy tényleg kb sosem pisil. 😃 Elvileg ez is elmúlik hamarosan és majd csak akkor tér vissza, ha már a baba nyomja a hólyagomat. Remélem, így is lesz, mert unalmas folyton wc-t keresgélni, akárhol járunk.


A kívánósság szerencsére korlátozódik a zöldségekre és a gyümölcsökre. Persze az rám jön néha, hogy de ennék egy fagyit, vagy hogy mindenképpen csak és kizárólag x kaja lehet a vacsi, de azért ez nem durva és mindig is voltak ilyen finnyásabb napjaim. A gyümölcsöket minden fajtában és mennyiségben képes vagyok fogyasztani, az epertermesztők konkrétan belőlem élnek szerintem lassan, de a nektarin és sárgadinnye forgalmazók is örülhetnek nekem. Görögdinnyét is vettünk már (május elején), pedig ilyen áron eddig sosem, de akkor éppen ott nekem az kellett, minden áron. Szerencsére volt kisebb, így azért nem került egy vagyonba. Az egyetlen fura kívánásom eddig a petrezselymes krumpli volt, mert egyébként nem rajongok a burgonya semmilyen formájáért. Megeszem, de csak ha muszáj, egyébként inkább rizst, vagy salátát, esetleg tésztát választok köretnek.


A szaglásom felerősödött, de ez sem vészes. Azokat a szagokat nem bírom, amiket amúgy sem szeretek. Rohadt eper, Cicc egyik dezodora, nyers hús és a bármilyen formában sült tojás illatától tud kavarogni a gyomrom rendesen, de semmi olyantól, amit korábban szerettem. Simán elviselem magamon a parfümöket, az illatos tusfürdőket és a hajápolási termékek illatát is. Amit eddig sem szerettem különösebben, az zavar kicsit, de semmi extra.


A fáradékonyság is jellemző, sosem tudok eleget aludni, akkor sem, ha órában bőven túllépem az ajánlott napi mennyiséget. Enni egyébként nem eszem többet, max többször, viszont mennyiségben kevesebbet. A legrosszabb fizikai tünetem talán a fejfájás, ami többnyire frontok következtében alakul ki, és persze gyógyszert nem vehetek be rá. Egy kis fagyi egyébként csodákra képes, tök jól lezsibbasztja a fejemet, ezáltal elviselhetőbbé téve a fejfájást. 


Természetesen lelki változások is jelen vannak, de ezekről külön szeretnék majd írni nektek. 😊


folyt. köv.

Örökkékékazég

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)