Instanéző #18

Nem magyarázkodok, csak leírom, amit úgyis tudtok: csúfosan megcsúsztam ezzel a bejegyzéssel. Először a hőség viselt meg annyira, hogy nem tudtam írni, aztán Word nem volt egy ideig, mert lejárt az előfizum, később megint a meleg... Szóval így augusztus közepén tudom csak megmutatni az előző hónap képeit az Instán nem jelenlévőknek. Remélem, így is tetszeni fog nektek! :)




Július elég izgin telt, hiszen 2-án költöztünk ki az albérletből, majd 9-én költöztünk be a házunkba. A kettő között Szentendrén pihentünk, valószínűleg utoljára kettesben - egy jó 20-30 évig legalábbis. :D A kajafotóim közt szerepet kapott a dinnye, ami egész júliusban nagy sláger volt, gyakorlatilag majdnem minden este ettem 1-1 szeletet (csak hogy meglegyen az éjszaki programom :D ). Készítettem egy képet az első reggelinkről itthon, ami hihetetlenül jó élmény volt, attól függetlenül, hogy csak egy párizsis kenyérről volt szó. Készítettem gulyáslevest, ettünk melegszendvicset, sütöttem tortát és egy előző havi, Váctól búcsúzós süti képe is előkerült valamelyik mappámból.





Néhány virágot is lekaptam, illetve a szentendrei szeder-bokor is megihletett. Kár, hogy még totál éretlen volt, mikor ott voltunk.




A pocakom nő ezerrel, el se hiszem, hogy már a 2/3-ánál tartunk a dolognak. :) Ficánka még mindig rengeteget ficánkol, már látszik is pár hete, ahogy mozog a hasam. Imádom nézni és érezni! :)





Nem írták bele a hirdetésbe, de ha mi egyszer el akarnánk innen költözni, tuti, hogy a kert végében lévőkilátással árulnám a házat. Brutál naplementék vannak minden este, tökéletesen végignézhetőek ráadásul. Elképesztő a látvány, tényleg. Néhány egyéb ég- és tájképet is készítettem a hónapban, de mindenképp a naplementések a kedvenceim.





A költözés sok újdonságot hozott magával. Ilyen volt a pakolás, a bútor-összeszerelés és az új védőnő is. Még a váci búcsúnkkor tettünk ki lakatot egy erre kialakított helyre, megemlékezve az ott eltöltött 6 évünkről. Nem mintha olyan messze lennénk, hiszen 10 perc alatt bent vagyunk a városban most is, de mégiscsak más került a lakcímkártyánkra. :) Szintén a költözés része, hogy volt egy kutyusunk 3 napig. Szegénykém borzasztó állapotban tengődött, megkötve, étlen-szomjan, hatalmas bundával a 40 fokban. Elengedni nem tudtuk, mert tele van az udvar szeméttel és valószínűleg 5 perc alatt kinyírta volna magát, de kapott tőlünk enni-inni és segítettünk neki egy jó gazdit találni. Azóta már lenyírva, több kutyus mellett, boldogan telnek a napjai. :) Mi pedig tudjuk, hogy menni fog a gazdivá válás nekünk, mert amit csak tudtunk, megtettünk érte, még ha ez nem is volt sok. Sajnos a kert még alkalmatlan saját ebre, ő is maradhatott volna, de csak láncon, ezért is nem akartuk. De reméljük, még idén sikerül bővíteni ilyen formában is a családot. :)





A pocakom növekedésén kívül, egyéb babás képeket is megosztottam veletek. Olvasom a szüléstörténeteket ezerrel, töltögetem a várandós naplómat és minden héten megosztom Instastory-ban az aktuális változásokat, amit egy applikációban követek. Kaptam tesztelésre terhesvitamint, amiből ti is kaptatok (már akinek aktuális volt), illetve Cicc is bőszen olvasgatja a babázós könyvét. :) Előre látom, hogy tele lesz a babával az Instagram, mert már most is úgy fogom vissza magam, hogy ne tegyek ki napi 5 képet a hasamról és legyen más is, amit megosztok. :D





Néhány bekategorizálhatatlan kép is készült, van, ami a körmeimről, van, ami Szentendréről, és egy rubik kocka is megosztásra került általam. Meg kirakásra is, több alkalommal, csak azt pont nem fotóztam még le. :D





Ha még nem követtek, IDE kattintva megtehetitek! :)

Örökkékékazég

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)