Babavárás #39 – Sose lesz vége…



Szinte biztos, hogy mire olvassátok ezt a bejegyzést, addigra már túl leszünk a szülésen, valamilyen úton-módon, de mindenképp szerettem volna megörökíteni ezt a mostani állapotomat is. És mennyire jó, hogy a terhesség 40 hetét éppen 40 bejegyzés fogja képviselni, utolsóként majd a szüléstörténetünkkel, mindezt tökéletesen tervezetlenül. 😊



Szóval, november 30-a van, csütörtök. Menzesz szerint november 24-ére lettem volna kiírva, de mivel ez nálam nem a legmegbízhatóbb forrás, ezért a 12 hetes UH méretek alapján dec. 2. került fel minden papíromra és a kiskönyvembe is. Őszintén szólva, én a nov. 24-ére sem gondoltam úgy, mint lehetséges dátum, jóval előbbre vártam Elizabet érkezését. Nem kell koraszülésre gondolni, de a betöltött 36. héttől én nagyon szívesen mentem volna már a kórházba, és nem is gondoltam, hogy ma, 30-án is itt pötyögök majd, ekkora hasmérettel és még mindig egyben. Anyukám engem 11 nappal szült előbb, a tesóimat még korábban, 2-3 héttel a kiírt dátum előtt. Persze nem feltétlenül öröklődnek ezek a dolgok, de bíztam benne, hogy mégis. Egyébként is mindent korán csinált Liza a pocakomban. Bár a 18-20. hét környékén szokták általában megérezni az első babás kismamák a magzatmozgást, én már 14 hetesen összetéveszthetetlenül tudtam, hogy őt érzem. Hamar be is fordult, a 18. heti UH-n már koponyavégű volt, úgy is maradt onnantól végig. Mindent jóval korábban csinált, mint az átlag, emiatt is számítottam rá, hogy a találkozásra sem kell ennyit várni. Ennyit… Na de mennyit? :D


Az utóbbi 3-4 hétben én már minden jelzését figyeltem a testemnek, minden apróbb fájdalomra vagy keményedésre megörültem, hogy na majd most, majd most. Aztán mindig szépen elmúltak a jelek. November elejétől, dátumra lebontva emlékszem kb minden napra és az akkori érzéseimre (jegyzeteltem is… :D).


Okt. 19. utolsó UH, 33+5 hetes voltam, este és másnap is bőgtem, mert hiányozni fog a doki és mindjárt vége, és ne legyen még vége.
Nov. 2. az első NST + Streptococcus kenetvétel – tök jó, szívhangot mér rég hallgattunk, a szülésznő egész normális volt, de a kenetet levevő dokitól beijedtem (erről bővebben ITT). Még ne szüljünk inkább.
Nov. 9. újabb NST, kenet eredménye: gomba. Hüvelytabletta, 5 napig. Juhú… Akkor még egy hetet várni kéne, mert elvileg kb 2 nap, amíg kiürül majd a cucc a kúra végén.
Nov. 10-16. Még x tabi, bírjuk ki, de az se baj, ha nem.
Nov. 17. gyere Liza! 😊
Nov. 18-19. az utolsó kettesben töltött hétvégénk. Sütizés, vásárolgatás, séta, jaj, de szeretem a férjem, de fura lesz, hogy nem csak ketten leszünk, de alig várom!
Nov. 20. Ma szülök!
Nov 21. Ma tényleg szülök!
Nov 22. Sose szülök…
Nov. 23. negyedik NST, Liza egész éjjel mocorgott, reggel lustizott. SZTK-ból kipenderítettek, menjünk át a kórházba, a szülőszobára. 6. emelet, liftbe nem szállok, nem baj, majd a lépcsőzéstől hátha beindul. Lépcsőn para: nehogy beinduljon, nincs itt a kórházi táska, Cicc meg nem hagyhat itt. Legközelebb már hozni kell. Nem indult be. Az emelet azon része, amit láttunk, szép, a szülésznő és két gyakornok is kedvesek, cukik, összefutottunk a dokimmal, még mindig tündér a pasas. Mennyivel jobb itt, mint az SZTK-ban... Liza még mindig aludt, de sikerült némi mozgást produkálni, 6 emelet vissza, aztán még 2 fel-le az SZTK-ban is egy aláírásért. Ahogy beültünk a kocsiba, Liza olyanokat rúgott, hogy csillagokat láttam. :D
Nov. 24. Szülni kéne. Tegnap megvolt a lépcsőzés, nem használt, akkor ma fűszerezek. Durván. Húsgombócos paradicsomos tészta, zöldfűszer özön a gombócokba és a szószba is. Finom volt…
Nov. 25-26. megint hétvége. Tényleg az utolsó kettecskén? Utsó séta, karácsonyi tervek, babaszoba 100%-os, csak a gyerek hiányzik. Gyere, Liza!
Nov. 27. reggel hasfájásra keltem, juhú, szülök. 2 perc múlva, úristen, szülök?! 2 perc múlva visszaaludtam, pár órával később semmi tünet. Remek. Lépcső, fűszer megvolt, koktélozni nem akarok. Este szexeljünk! Este: úristen, és ha beindul tőle?
Nov. 28. Az orgazmus nem indítja be a szülést. Ki az a hülye, aki ezt kitalálta?
Nov. 29. Karácsonyfa díszítés. Ez fészekrakás lenne? Na, akkor majd este… Estére láz, nátha. Ha most beindul, belehalok a szülésbe, levegőt venni sincs erőm, fel se jutok a hatodikra. Baszki.
Nov. 30. 2 napja alig aludtam, mára bepótoltam, kb 11 órát sikerült kisebb megszakításokkal pihenni. Ez vajon jel? A nátha jobb, csak a fejem fáj. Holnap NST. Nincs kedvem az SZTK-hoz. Este szex? Tuti. Fűszerek is. Lassan egy tonikra is ráveszem magam, pedig utálom. Kár, hogy nincs lépcsőnk. :D


Hát itt tartunk most. Picit mintha fájna a hasam, de tompán, és az egész, semmi ciklikusság nincs benne. Liza ma feltűnően lusta. Lehet, hogy ő már tud valamit? Rápihen valamire? Nagyon remélem, mert innentől minden nap kellene NST-re menni. Meg amúgy is... Gyere már, Liza! 😊


folyt. köv.

Örökkékékazég

2 megjegyzés:

Örülök, ha leírod a véleményed, kérlek tedd is meg! Amire figyelj: ne tartalmazzon trágár szavakat, ne legyen sértő sem rám, sem más kommentelőkre, vagy bárkire nézve. Ha nem értesz egyet, azt is írd le, de kulturáltan! :) Ha nem jelenik meg az írásod azonnal: ne ijedj meg, moderálás után ott lesz, ha betartottad a fent kérteket! :)